Címkeragasztási főszezonunk van. Politikusok és rajongóik előszeretettel zsuppolják emberek tíz- vagy százezreit néhány betűs rövidítések, egy-két szavas elnevezések falai közé. Új matekegyenletekkel bővülhet a tudásunk (pl. LMP = SZDSZ + MDF), a magukat baloldalinak tartók lenácizzák a magukat jobbikosnak tartókat, a magukat jobbikosnak tartók cserébe lehazaárulóznak mindenkit, aki nem pont azon a véleményen van, mint ők.

Hogy a tárgyra térjek, megosztanám pár gondolatomat a Jobbikról. Olvastam, hogy megoldották a Jobbik-szavazók rejtélyét, eszerint a Jobbikra elsősorban az ország szegényebb, magas munkanélküliségi rátával küszködő, jelentős cigány kisebbséggel bíró területein szavaztak. Lehet, én látom rosszul, hogy a Jobbik az országosan megszerzett listás szavazatainak kb. a negyedét az ország legfejlettebbnek mondott térségében kapta? 205 ezer szavazat (a 855 ezerből) Pest megyében és Budapesten. Nem hinném, hogy a Jobbikot el lehet intézni azzal, hogy a szegény, elkeseredett, cigányoktól rettegő emberek pártja lett.

Az ismeretségi körömben két elkötelezett Jobbikosról tudok, a példájukon keresztül bemutatnám, a magyar politikai életben nem szabad sablonokban gondolkodni.

Varga Géza, a Jobbik mezőgazdasági miniszter jelöltje. Amikor először láttam a nevét a Jobbik listáján, 10 percig dörzsöltem a szemem, hogy tényleg jól látok-e.

Személy szerint Varga Gézát a hazai oköszociális gondolkodásmód egyik atyjának tartom, még akkor is, ha ezt szerénységből visszautasítaná. A Galgafarm és a galgahévízi ökofalu egyik alapítója, aki már akkor (1992) a fenntartható fejlődésról beszélt, amikor a magyar nagypolitika még azt sem tudta, ezt eszik-e vagy isszák. Ha címkét akarnék rá ragasztani, azt is mondhatnám: Varga Géza elempésebb bármelyik elempésnél.

Nem tudom, vannak-e még a Jobbikban Varga Gézához hasonló kaliberű emberek, akik szaktekintélyek a saját területükön és emellett nem politizálnak szélsőségesen, agresszíven. Ha vannak, elég nagy hibának tartom, hogy nem tolják őket jobban előtérbe, határozottan jobb vélemény alakulhatna ki a Jobbikról egyrészt a nemzetközi porondon, másrészt azokban a hazai szavazókban, akik nem feltétlenül hívei a szélsőséges radikalizmusnak.

A másik Jobbik-szimpatizáns, akiről szót ejtenék: a 16 éves fiam. Budapesti gimnazista, 4+ tanulmányi átlag, az angol és a matek az erőssége, az iskola mellett gitárórákra és kung-fu edzésekre jár. Nincs semmiféle szélsőséges attitűdje, nem cigányozik (nincs is miért, mert nem élnek a környezetében), nem zsidózik, sőt, még a rendszert sem szidja. Ellenben - valószínűleg sok kortársával ellentétben - tudja, mi az a csíksomlyói búcsú (nem tőlem hallotta), érdeklődik a határon túl élő magyarok iránt. Természetesen azt is tudni akarta, miért kerültek ilyen sokan az anyaországon kívülre, ezért mindent elolvas Trianonról és az előzményekről. Életének abban a fázisában van, amikor keresi a (nemzeti) gyökereit. Az a vélemény alakult ki benne, hogy a politikai pártok közül egyedül a Jobbik politizál nemzettudatosan, bármit is jelentsen ez a kifejezés.

Már leírtam korábban, hogy a szabadságjogok terén liberálisnak tartom magam. A fiamnak is jár a véleményszabadság, nem fogom lebeszélni a Jobbikról, de felhívom a figyelmét az árnyoldalakra is, mert nyilván vannak azok is.

Azon a véleményen vagyok, hogy a Jobbik jóval szélesebb skáláról gyűjti be a szavazókat, mint bármelyik másik párt:

- legjobbik pártként az összes olyan szavazót, akik még a Jobbik fősodránál is szélsőségesebbek,
- a radikálisabb, de nem szélsőséges protest-szavazók jó részét (pl. MSZP-vel elégedetleneket, amiből az is látszik, a magyar szavazónál igen rövid a táv az út a bal és jobb széle között),
- a jobb-híján-magyarkodókat (ahogy elnézem, a netes hozzászólók jelentős részét ők képezik),
- és ami külön figyelmet érdemel: a „népnemzeti“ értelmiséget.

Látni kell, hogy Magyarországon van és mindig is volt egy elég jelentős réteg, amelyik a jelenlegi elliberalizálódott MDF-nél és az amőba módjára jobb-formálódó Fidesznél radikálisabban és konzervatívabban értelmezi a nemzet fogalmát. A rendszerváltás után ők képezhették az Antal-féle MDF, vidéken esetleg a Kisgazdák, később a MIÉP bázisát, de úgy tűnik, hogy sehol sem találják a helyüket.

A kérdés, a Jobbikban megfelelő politikai otthonra talál e most ez a réteg. Sokan közülük valószínűleg nem nézik túl jó szemmel a Jobbik gyűlölködős szárnyát, de még így is közelebb érzik magukhoz ezt a pártot, mint bármelyik másikat.

Én azt kívánom a Jobbiknak, hogy kupálódjon ki radikális „népnemzeti“ párttá, szokjanak le a zsidózásról és cigányozásról (ne arról, hogy a valós problémákat a nevükön nevezzék, hanem arról, hogy a „zsidót“ és a „cigányt“ kötőszóként használják).

A magyar politikai életnek szüksége lenne egy józan, erősen jobboldali pártra, ahogy szüksége lenne egy tradícionálisan szocialista, konzervatív és liberális pártra is (szerintem most egyik sincs), zöld pártunk talán már lesz.